Nemzeti ünnepünk – jelkép vagy reklám
A március 15-i ünnepünk jelentőségét úgy vélem senkinek nem kell ecsetelni, sem pedig magyarázni a hozzá kapcsolt ideológiát. Felmerül azonban a kérdés, hogy meddig tart az ünnepi emelkedettség a maga szívmelengető jelképeivel, és hol kezdődik a reklám?
Miért fontos ezt a kérdést feltenni? Azért, mert nem mehetünk el azon tény mellett, hogy hatványozottan fogyasztói társadalomban élünk, aminek folyamatosan szüksége van bizonyos termékek, szolgáltatások nyílt vagy burkolt reklámozására.
Nincs ez másképp az ünnepekkel, és a hozzájuk kapcsolható külsőségekkel, jelképekkel sem!
Az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk jelképe a kokárda, eredetét tekintve egykor főúri ruhadísz volt, a 18. század közepén, a francia forradalom idején lett ismert mai formája, ekkor már teljesen mást szimbolizált, akik viselték, szimpatizáltak a francia forradalommal. Tehát itt már a kokárda szimbólum volt, ha úgy tetszik, nyugodtan mondhatjuk, hogy a francia forradalmat „reklámozta.” Az egyetértést, a szimpátiát, a nemzeti összetartozást. Ebben a formában terjedt el a 18-19. századi forradalmak idején Európában.
S, bár ennek már több mint 160 éve, március 15-én újra kitűzzük a kokárdát, kérdés, hogy jelkép marad-e végig vagy csak egy, az évben egyszer kötelező reklámajándék, amit nemzeti ünnepünk alkalmából ajándékozunk egymásnak, vagy a hazánkba tévedő turistáknak.
Kétségtelen, hogy ebben az esetben nagyon vékony a vonal a reklámajándék titulus és a nemzeti jelkép mivolta között, ehhez persze szükség van arra, hogy az ajándékozott és az ajándékozó is tisztában legyen azzal, milyen minőségben vásárolja meg azt. Ünnep idején természetes, hogy nemzeti jelképként tekintünk rá, ám az ünnep elmúltával sem muszáj veszítenie a fényéből még akkor sem, ha épp „reklámajándék” gyanánt, kereskedelmi céllal „szolgáljuk fel”.