HOGY A VILÁGNAK ÚJRA OKA LEGYEN FOROGNI

Gyerekként szinte alig tudtunk aludni, mert alig vártuk, hogy megjöjjön a Jézuska. És had térjek ki itt egy percig egy égető kérdésre: úgy 12 éves koráig mindenki azt hitte, hogy a Jézuska lány? Szóval: szinte érezzük az orrunkban a fenyőfa illatát, a sült almát szilvával, fahéjjal, szinte érezzük a kezünkben a karácsonyi forró tea bögréjének melegét. Ami alig bír nem kilöttyenni a bögréből, mert egyik ablakból ugrálva rohanunk a másikba, hogy meglessük a Jézuskát. Vagy legalábbis a ruhája sziluettjének egy darabját. És közben eszünkben sem jut, hogy ilyen mutatványokkal mi vagyunk a szegény ember Pókembere.

A cikk írója néhány héttel ezelőtt volt életében először Mikulás. A küldetés sikerült, a gyerekek ippeg-ippeg továbbra is hisznek a Mikulásban. Szerintem. Sikerült magam nem lebuktatni, bár a gyanú felmerült, hiszen a Mikulás hasonlított rám, mint magánszemélyre, de sikerült szerencsére kezelni a helyzetet. Ha nem sikerült volna, ezt a cikket a sarokban gépelném sírva, hogy elrontottam a gyerekek mikulásváró napját. Spoiler: nem így lett. Nincs nagyon mély hangom, alacsonyabb vagyok, mint a lappföldi eredeti, és szarvastenyésztő sem vagyok, főleg nem a pirosorrú szarvastenyésző. Akarom mondani: a szarvasok orra piros. Ha az enyém lenne az, az mást jelentene. Arról is kitaláltunk egy mesét, miért gyalog jöttem, és miért nem szánon. Kész volt az alibi, mindenre volt A, B, C még GY megoldásunk is. Féltem, hogy nem leszek elég belevaló Mikulásnak, ezért úgy éreztem magam, mint egy minden gyermek által áhított játék…………melletti akciós játék körülbelül két sorral lentebb a Tescoban. Természetesen mindenki biztosított, hogy mennyire jól nézek ki, olyannyira, hogy még bennem is felsejlett az érzés, hogy pályát tévesztettem, és nyugodtan elmehetnék igazából Mikulásnak is: már-már tervként éledeztek bennem a jelenetképek, hogy a debreceni plázában én várom a boldog szülőket a még boldogabb gyerekekkel, és mindegyiknek autogramot osztogatok egyesével „A legkirályabb Mikulás” aláírással. Rock and Roll, turné, járom a világot.

De ha már plázák és játékok. Képzeljünk el egy nagy, hosszú polcot, tele végtelen lehetőséggel a nagyvilágból. Látjuk az üres sort előtte? Na, pont annyian igyekeznek karácsonyra – vagy egyéb alkalmakra – ilyesmi ajándékokat vásárolni szeretteiknek. Szokták mondani: a boldog emberek élményekre költenek és nem tárgyakra. Egy ilyen nehéz év után tehetnénk egy lépést mi is a boldogság fele, megérdemelnénk. Legalábbis a bennünk élő kalandor megérdemelné. Megtanultuk az évek során, hogy sokkal fontosabb az, ha karácsony napján – és egyébként minden más napon is – hálásak vagyunk egymásnak. Egymásért. Kerüljük el a káros reklámokat, nem a legnagyobb ajándék a legjobb ajándék. A legjobb ajándék egészen máshonnét érkezik, mint a boltok polcairól. Mi kalandorok vagyunk és élményeket fedezünk fel. Tanítsuk meg szülőként ezt gyermekeinknek is! A karácsonyi ajándék ettől függetlenül persze nyugodtan ott lehet a fa alatt, de egyet mindig hangsúlyozzunk: nem az a legfontosabb. A gyermek így fog minél hamarabb rájönni, hogy nem az volt a lényeg, hogy meglátta az ajándékokat. Hanem minden, ami azt az ajándékot övezte: hogy karácsonykor kaphatta meg. Hogy közben anya süteményt sütött és mosolyogva fényképezte, ahogy gyermeki énünk próbálja kideríteni, mit rejt a csomag. Az élmény a lényeg. A kapás élménye. Épp ezért tök jó, ha élményre költünk, hiszen az élmények megvásárlásával ezt az érzést nyújthatjuk el. És az ajándék maga a jóleső érzés lesz. Az az érzés, amely miatt a mai napig mosolyogva emlékezünk arra is, ahogyan rohantunk ki megszemlélni az ajándékokkal teli faaljat. Tök mindegy, hogy karácsonyi ajándékról vagy karácsonyi céges ajándékról beszélünk. Az élmények kötnek össze minket, mi pedig az élményeket. Tegyünk azért, hogy a világnak újra oka legyen forogni!

A gyerekek sem attól boldogok, hogy megjött a Mikulás. Mikor beléptem, egyikük el is sírta magát, mikor meglátott, aminek hatására én is majdnem elsírtam magam, de erős férfi létemre kihúztam magam, és hangosan köszöntem: „HO-HO-HOOO JÓ ESTÉT KÍVÁNOK.” Miért boldog ilyenkor egy gyermek? Hogy eljött ez a nap is az évben. És van apropója a türelmüknek és a türelmetlenségüknek. Van oka a várásnak. Nem az volt a lényeg, hogy a cikk írója belépett Mikulásként az ajtón, még csak nem is az, hogy ajándékokat hozott magával. Az volt a lényeg, hogy a gyermekek együtt vártak és együtt játszottak és együtt élték át azt a kellemes feszültséget, amelyet gyermeki kíváncsiságnak nevezünk. Az volt a lényeg, hogy a gyermekek egy olyan napot kaptak, amelyre egész évben vártak – és képesek is még egy évet várni rá. Még a türelmetlenebbek is. Ho-ho-ho.